Bóka János: Mindig lesznek olyanok, akik brüsszeli zsoldba állnak

2025. május 30. 13:02

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az elveszett szuverenitás, az eltűnt nemzetek és az elhagyatott értékek nem térnek vissza.

2025. május 30. 13:02
null

Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter a CPAC Hungary rendezvényén éles kritikát fogalmazott meg az Európai Unió jelenlegi működésével kapcsolatban, miközben a patriotizmus és a szuverenitás fontosságát hangsúlyozta.

Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU az elmúlt két évtizedben csendes államcsínyt hajtott végre – értékközösségből hatalmi erőközponttá alakult –, méghozzá az európai állampolgárok felhatalmazása nélkül. 

Ez az átalakulás az uniós szerződések betűjével és szellemével, valamint a tagállamok alkotmányos berendezkedésével is ellentétes”

– fogalmazott. A miniszter úgy fogalmazott, a föderalisták – akik szerint az EU jelenlegi iránya helyes – szembehelyezkednek a patriótákkal, és a nemzetet, a szuverenitást értéknek tekintik. „Mi, patrióták azt valljuk, hogy a nemzet érték, amelyet nem meghaladni, hanem megerősíteni kell. Az európai integráció csak szuverén nemzetek között valósulhat meg. Szuverén nemzetek híján ez nem integráció, hanem birodalomépítés” – jelentette ki.

Bóka élesen bírálta Brüsszelt, amely szerinte „irtózik a szólásszabadságtól” és elfelejtette a tolerancia valódi jelentését. Kiemelte, hogy az EU kirekeszt mindenkit, aki ellentmond neki, és Európán kívül nem is áll szóba másokkal. 

Amikor Brüsszel az európai értékek helyett mást helyez a középpontba, valójában magát az európai civilizációt bontja le”

– figyelmeztetett. A miniszter szerint a patrióták és a föderalisták küzdelme Európa lelkéért zajlik, és e két út között nincs kompromisszum. „A szuverenitásból nem lehet csak egy kicsit feladni: az vagy van, vagy nincs. Ha nincs, akkor máshol van” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ezt a küzdelmet csak egyszer lehet megvívni, mert ha a patrióták alulmaradnak, nincs visszaút. 

Az elveszett szuverenitás, az eltűnt nemzetek és az elhagyatott értékek nem térnek vissza”

– mondta. Bóka figyelmeztetett arra is, hogy az EU minden rendelkezésre álló eszközt felhasznál a patrióták ellen: ígérnek állást, ösztöndíjat, elismerést, hatalmat és pénzt. 

Ezért aztán mindig is lesznek aktuális kedvencek, aki, a zsoldjukba állnak”

– mutatott rá. Fenyegetnek perrel, bírsággal, pénzügyi szankciókkal és a szavazati jog megvonásával. „Ennek a zsarolási spirálnak véget kell vetni” – szögezte le.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a patrióták ereje nem Brüsszel támogatásából, hanem az európai polgárok felhatalmazásából fakad. „Mi, patrióták erősek vagyunk, és napról napra erősebbek leszünk. Európa a miénk, a mi álmunk, mert mi vagyunk Európa. Ne hagyjuk, hogy bárki elvegye tőlünk! Tegyük naggyá Európát!” – zárta beszédét Bóka János.

Nyitókép forrása: Alapjogokért Központ

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jetilovag
2025. május 30. 13:58
a libcsik köcsögök!........mindig is azok vótak!...Hajrá Fidesz!...Hajrá Főni!
jetilovag
2025. május 30. 13:56
köcsög kazár liberálcionista bolsevik prüsszel.......eu konyec...HUXIT!..Hajrá Putyin!....fukrajna kaput.......
virradat26
2025. május 30. 13:48
"Az Európai Bizottság várhatóan nem hosszabbítja meg a 650 milliárd eurós helyreállítási alap (RRF) 2026-os határidejét, ami több tagállamban, köztük Magyarországon, komoly aggodalmat kelt. Magyarország a jogállamisági feltételek miatt akár teljes egészében elveszítheti a 10,4 milliárd eurónyi támogatást, miközben más országok már rugalmasabb megoldásokkal próbálják maximalizálni forrásfelhasználásukat. A Bizottság a határidő betartására és a támogatások gyorsított lehívására ösztönzi a tagállamokat, míg a szabályok egyoldalú módosítását kizártnak tartja – számolt be a Politico." 4200 milliárd forint ingyenpénzt veszít Magyarország Orbán Viktor és a Fidesz miatt" Boka Janos majd te kifizeted ezt ?
virradat26
2025. május 30. 13:39
"az elveszett szuverenitás, az eltűnt nemzetek és az elhagyatott értékek nem térnek vissza" szuverenitas: ti csatlakoztatok az EUhoz NATOhoz, es ti nem leptek ki belole - csak a pofatok jar eltunt nemzetek: a szuletesi rata most mar rosszabb a gyurcsanyi korabelinel is elhagyatott értékek: amit elloptatok, az nincs elfelejtve, dubaibol is vissza lesz szerezve
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!